Keresőmarketing Google Egyetem

Google Egyetem az Utazás 2007 Kiállításon

Alig egy hónappal a Google Magyarország bemutatkozó sajtótájékoztatója után a kereső óriás sort kerített az első nyitott Google Egyetem rendezvényre is, amelyet az Utazás 2007 Kiállítás keretében rendeztek meg, "Turizmus és online reklámozás" címmel a Budapesti Vásárközpont 25-ös pavilonjában.

Google Egyetem Utazás Kiállítás 2007 bejárat  - a későn jövők végig állják az előadásokat
Google Egyetem Utazás Kiállítás 2007 bejárat - a későn jövők végig állják az előadásokat

A szeminárium 13.00 órakor kezdődött, előtte azonban meglátogattuk a Google saját standját is, a fő kiállítási "A" pavilonban, ahol lehetőségünk volt személyesen is elbeszélgetni a Google szakembereivel. Peresztegi Zoltánnál, a Google nemrégiben kinevezett magyarországi ügyvezetőjénél, elsősorban a Google Magyarországgal kapcsolatos stratégiai terveiről érdeklődtünk. Mint azt a Google hazai vezetője elmondta, jelenleg még a piacfelmérés szakaszában tartanak, amelynek célja, hogy az összegyűjtött információk alapján határozzák majd meg a jövő konkrét lépéseit, vagyis, hogy milyen prioritás szerint lokalizálják a jelenleg magyar nyelven még nem elérhető szolgáltatásokat, illetve milyen sorrendben elégítsék ki a hazai felhasználók és reklámozók igényeit a még nem elérhető szolgáltatások iránt. (Mára a keresőn kívül magyar felületen a GMail, a Toolbar (Eszköztár), a Desktop, a Picasa, az AdWords és AdSense hirdetési programokhoz lehet hozzáférni.) Ennél konkrétabb információt sajnos nem árult el, sem nekünk, sem később a közönségnek a szemináriumon. (Mindenesetre ha valaki el szeretné juttatni konkrét igényét, kérdését a Google Magyarország felé, megteheti azt egy eszrevetel@gmail.com-ra küldött email segítségével, amellyel személyesen is befolyásolhatja az említett döntéshozatalt.)

Stekkelpak Zoltán - Google és Vajda Éva -WebMa tartalmas szakmai eszmecseréje a Google AdWords-ről
Stekkelpak Zoltán (Google) és Vajda Éva (WebMa) tartalmas szakmai eszmecseréje a Google AdWords-ről
A regisztrált résztvevők ezt kapták ajándékba - igen sokan jegyzeteltek
A regisztrált résztvevők ezt kapták ajándékba - igen sokan jegyzeteltek

A Google standján még Stekkelpak Zoltánnal, a dublini Google központ EMEA Hungary részlegének AdWords szakértőjével folytattunk egy igen hasznos eszmecserét. A rendkívül felkészült és segítőkész szakember elsősorban azért utazott Magyarországra, hogy az Utazás Kiállításon gyakorlati segítséget nyújtson az AdWords hirdetési program iránt érdeklődő utazási irodák számára. Segítségével lehetőség volt, akár egy helyszíni, komplett kampány felállítására is, illetve természetesen bárki személyesen feltehette kérdéseit az AdWords-szel kapcsolatosan a kiállítás teljes időtartama alatt. A WebMa élt is a lehetőséggel és elsősorban egy-két olyan finomhangolási módszer iránt érdeklődött – mint, pl. a dynamic keyword URL insertion –, amelyekről még a hivatalos AdWords Learning Centerben, vagyis az AdWords "tudásközpontjában" nem találtuk meg a releváns információt, pedig segítségével még pontosabb és költséghatékonyabb kampány érhető el. Bár, mint kiderült, még a szakember számára sem volt egyszerű dolog fellelni a Learning Centerben a releváns választ nyújtó információt, becsületére legyen mondva, hogy ennek ellenére szóban részletes, profi tájékoztatást nyújtott minden egyes felmerülő kérdéssel kapcsolatosan.

Az Utazás Kiállításon résztvevő ügyfeleink standjánál tett rövid látogatás után, már indultunk is az 13.00 órára meghirdetett nyitott egyetem előadására. Az első meglepetés a pavilonba lépve fogadott bennünket, ugyanis a kicsinek egyáltalán nem mondható csarnok teljesen megtelt az érdeklődőkkel. A szemináriumot Peresztegi Zoltán nyitotta meg, aki gyakorlatilag a nagyközönség előtt is a már korábban idézett információkat mondta el, illetve ismertette a szeminárium programját és bemutatta az előadókat.

Peresztegi Zoltán megnyitja az első Google Egyetemet
Peresztegi Zoltán megnyitja az első Google Egyetemet
Google Egyetem teltházzal - kávészünetben is foglaltak a székek
Google Egyetem teltházzal - kávészünetben is foglaltak a székek
Peresztegi Zoltán bemutatja a Google Magyarországot
Peresztegi Zoltán bemutatja a Google Magyarországot

Az első előadó Michael Lorenc, a Google Lengyelország képviselője volt, aki a közép-kelet-európai turisztikai szektorért felelős. Angol nyelven megtartott előadása "Az utazási szektor és az online marketing kapcsolata" címet viselte. Mint az előadásból kiderült, az utazási szektor az egyik legdinamikusabban fejlődő szegmens az online marketing, ezen belül is az AdWords költés tekintetében, ami valljuk be, nem meglepő információ, tekintve, hogy a repülőjegy értékesítők, utazási irodák, autóbérlést biztosító cégek, az elsők között jelentek meg az online világban, korán "rászoktatva" az ügyfeleket a weben történő utazásszervezés előnyeire. Michael szerint, az igazán fejlettnek nevezhető, UK online piac, illetve a kelet-közép európai, szintén dinamikusan fejlődő online piac között az a leglényegesebb különbség, hogy míg Nagy-Britanniában és itthon is már a lakosság legalább fele keresett interneten utazási szolgáltatást információ szerzési és vásárlási céllal, az előbbi esetben az online keresők 80%-a a vásárlást magát is online bonyolította le, a kelet-közép európai piacon ez az arány még csak 20% körüli. A fennmaradó 64%-os többség, bár az információ-szerzést, mindenek előtt az árak összehasonlítását és ez alapján az utazás kiválasztását online végzi, a vásárlást már nem. Közülük 56% telefonon, 36% pedig személyesen végzi el a vásárlást, az előzetesen beszerezett információk alapján. Az online piac által generált költés mennyiségét, tehát csak ennek az információnak a fényében becsülhetjük reálisan.

A második előadó, Hegyi Péter, szintén Dublinban, a Google európai központjában székelő Adwords-koordinátor tartotta. Az első 40 perces részben jobbára csak az alapokról volt szó, hogyan működik a Google hirdetési rendszere és melyek az alapvető fogalmak, amelyeket ismernünk kell egy kampány elindításához. A kávészünet után következő második részben egy próba kampány elindítását követhettük nyomon. Bár a hallgatóság igen nagy intenzitással jegyzetelte végig az előadást és igen aktívak voltak a kérdések szekcióban is, meg kell állapítanunk, hogy új szakmai információt csak a tényleg kezdők számára kínált az előadó, "műhelytitok" mélyére nem volt lehetőség leásni, amit részünkről kicsit sajnáltunk, reálisan nézve viszont a Google Egyetem ezzel betöltötte a küldetését, felcsigázta a potenciális hirdetők figyelmét az Adwords iránt, akiknek forintjaiból és jövőbeli ügyfeleik kattintásaiból tovább erősödhet a Google itthon is.

Michael Lorenc regionális online marketing előadása
Michael Lorenc regionális online marketing előadása
Médiafelület értékesítés helyett a Google disztribúciós csatornaként
Médiafelület értékesítés helyett a Google disztribúciós csatornaként

Jó kezdeményezésnek tűnt, a programban sem szereplő, spontán meghirdetett "Gyakorlati tapasztalatok az Adwords-szel egy magyar KKV vállalkozás szemével" című szekció, amelyet a nyaralunk.hu portál ügyvezetője tartott saját tapasztalatairól. A vállalkozás és a portál kissé PR szagúra sikeredett részletes bemutatója után, megtudhattuk, hogy ők milyen sokat költöttek már el AdWords-re, általában nagyon jól működött, de azért nem mindig. Sajnos igazi gyakorlati tapasztalatok, esettanulmány helyett be kellett érnünk olyan gondolatokkal, mint a záró részben felvezetett "az AdWords nem olcsó", "tudni kell abbahagyni" és hasonló általános frázisokkal. A néhány apróbb szakmai tévedést tartalmazó előadás – pl. last minute kifejezésre nem lehet itthon hirdetni – legnagyobb hibája mégis az, hogy elmulasztotta egy "életszagú", hiteles, valós problémákat és trükköket felvillantó gyakorlati beszámoló lehetőségét, amelynek alapján a potenciális hirdetők reálisabb képet kaphattak volna a Google Adwords előnyeiről és buktatóiról.

Hegyi Péter AdWords előadása
Hegyi Péter AdWords előadása

A záró téma a Google AdSense bemutatása volt, amelyet Baloghy Réka, AdSense szenior koordinátor tartott. A WebMa által képviselt, üzleti fókuszú honlap filozófiába – vagyis, hogy a honlapunk mindenek előtt egy fontos értékesítési csatorna és nem média felület, tehát a honlap által generált üzletből kell bevételt szereznünk, nem médiafelületek értékesítéséből – nem igazán illik bele az AdSense, ennek ellenére meg kell jegyeznünk, hogy egy nagyon korrekt, igényes előadás volt, ahol a szenior szócskát a pozíciójának megnevezésében láthatóan nem véletlenül viselő Réka érthetően és logikusan mutatta be az AdSense rendszert és felkészülten válaszolt még a kényelmetlen kérdésekre is.

Zárásként szintén Peresztegi Zoltán értékelését hallgathattuk meg, aki örömének adott hangot a nagy számú és igen aktív hallgatóság kapcsán. A kérdés – válasz szekcióra 40 percet ütemeztek a szervezők, ami szinte kevésnek is bizonyult, olyan intenzitással zúdultak a legkülönfélébb kérdések az előadókra. Összességében egy igen jó hangulatú, színvonalas rendezvényt láthattunk, bár láthatóan számos szakmai, stratégiai válaszra még nem kaptunk választ, együtt örülünk Zoltánnal a nagyszámú résztvevőnek, ami a keresőmarketing iránti növekvő érdeklődést jelzi. Reméljük hamarosan újra találkozhatunk egy új rendezvényen, ahol már az "organikus" keresőmarketing kérdéseiben is jobban el tudunk mélyülni!

Tekintse meg az Online marketingről szóló második Google Egyetemmel kapcsolatos beszámolónkat is!

Ismerje meg a WebMa kattintás alapú hirdetési szolgáltatásait!