Analytics vizsgálódások

Miután megismerkedtünk néhány Analytics-es jelentéssel, nézzük át milyen lehetőségek rejlenek az Analyticsben, hogy a rengeteg riportból érdemleges információkat nyerhessünk ki.

Ha az alábbi riportot vesszük alapul, nagyon sok hasznos információt kapunk máris az Analytics-ből.

Analytics vizsgálódások

Pillanatok alatt levonhatjuk pl. azt a következtetést, hogy a keresőkből érkező látogatók (organic) jobb arányban konvertálódnak, mint a közvetlenül a weboldalt meglátogató társaik (direct), vagyis akik beírják a weboldal címét vagy könyvjelzőből érik azt el. Vagy azt is megállapíthatjuk, hogy a magas visszafordulási arány, vagyis azok magas százaléka, akik az első meglátogatott oldal után elhagyják a weboldalt, a nagy forgalmat hozó kampányok magas visszafordulási arányának köszönhető.

Ugyanez látványosabban

De mindezeket az információkat lehet sokkal szembeötlőbben is megjeleníteni. Az alap megjelenítés táblázatos, abban minden adat benne van ugyan, de sokszor érdemes csak néhány mutatóra (oszlopra) koncentrálni. Az Analytics-ben a riportoknál választhatunk, hogy miképpen akarjuk az adatokat megjeleníteni: táblázatosan, kör-diagrammal, oszlop-diagrammal, eltérés-diagrammal, kohort-táblával vagy felhő megjelenítéssel.

A fentebb taglalt konverziós arány egyértelműbb megjelenítésére ad alkalmat az eltérés-diagram, amely azt mutatja, hogy az egyes médiumok konverziós aránya hány százalékkal tér el az átlagos konverziós aránytól.

Analytics vizsgálódások

Vagy megjeleníthetjük kör-diagram segítségével, hogy az összes konverzió milyen arányban oszlik meg a médiumok között.

Analytics vizsgálódások

Az ördög a részletekben lakozik

Az alkalmas megjelenítéseken túl további érdemi potenciál van az Analytics-jelentésekben. Az ún. keresztszegmentációkkal az eredeti dimenziós bontást részletezhetjük további dimenziókkal. Például kíváncsiak lehetünk arra, hogy az egyes médiumokon belül az új vagy a visszatérő látogatók teljesítettek-e jobban. Az ábra az új vs. visszatérő látogatók konverziós arányainak összevetését emeli ki az egyes médiumokon belül.

Analytics vizsgálódások

Nem mindig ennyire átlátható egy ilyen tábla. Ha a dimenzió, amivel keresztszegmentálunk, több kategóriából áll, és nem kettőből, mint az előző példánkban, akkor jóval több soros táblát kapunk eredményül. Vegyük példának okáért a korosztályok szerinti bontást.

Analytics vizsgálódások

Ez nyilván kevésbé átlátható, mint az előző példa. Viszont ha a tábla fölötti szűrőmezőben kiválasztunk egy médiumot, akkor mindjárt láthatjuk az adott médiumon belül a korcsoportok szerinti eredményeket.

Analytics vizsgálódások

Itt kiolvasható, hogy a referral médium, vagyis akik valamilyen weboldalról átlinkelve érkeztek a weboldalra, mely korcsoportban teljesített jobban, illetve gyengébben

Látogatói szegmensek

Azt is megtehetjük az Analytics-ben, hogy minden egyes jelentést, ami alap esetben az összes látogatóra vonatkozik, megszorítjuk valamilyen látogatói szegmensre: pl. kampánylátogatókra, organikus látogatókra, konvertálókra, mobil felhasználókra, stb, de akár olyan látogatókra is, akik legalább x időt töltöttek vagy y oldalt tekintettek meg a látogatásuk során. Olyan szegmenst választhatunk, ami nekünk (üzletileg) fontos. Ráadásul a sok előre definiált szegmens mellé megadhatunk saját célunknak megfelelő látogatói szegmenst is. Ezáltal tényleg olyan jelentésekhez juthatunk, amelyek a releváns kérdéseinkre adhatnak választ.

Látogatói szegmensek

Az ábrán azt a felületet jelenítjük meg, ahol a korábban beállított szegmenseket ki lehet választani, hogy az Analytics riportok csak ezen látogatók teljesítményét jelenítsék meg.

Aki már nézett Analytics riportot, bizonyára szembesült az egyik legfontosabb mutatóval, az ún. visszafordulási aránnyal, azzal a százalékos mérőszámmal, ami azt mutatja meg, hogy a látogatók hány százaléka hagyja el a weboldalt anélkül, hogy az érkezési oldalon kívül egy másik aloldalt is megtekintett volna. Ez nyilván egy fontos mutató, mert arról árulkodik, hogy a látogatók hány százaléka nem azt kapja a weboldaltól (esetleg az érkezési oldaltól), amit várt tőle.

Látogatói szegmensek

Az ábrán összefoglaló adatokat látunk a weboldalra vonatkozóan. Itt minden látogatás figyelembe van véve, és látható, hogy jó magas a visszafordulási arány. Eleve problematikus ennek a mutatónak ilyen magas értéke, de járulékosan még az is gondot okoz, hogy az átlagos mutatóértékekben a visszafordulók eredményei is bele vannak foglalva, így nehezen tudjuk megállapítani, hogy azon látogatók, akik nem visszafordulók, vagyis akik érdemben csinálnak is valamit a weboldalon, hogyan viselkednek látogatásuk során. A visszafordulók definíció szerint 1 oldalt tekintenek meg látogatásuk során, amihez az Analytics 0 másodperces weboldalon töltött időt rendel - függetlenül attól, hogy azt az egyetlen oldalt hány másodpercig nézte. Ezen értékek benne vannak a fenti kiátlagolt metrikában.

Itt jön képbe a szegmensek hasznossága. Ha csak azokat a látogatásokat nézzük, amelyek nem eredményeztek azonnali visszafordulást, vagyis a fentebb bemutatott ‘nem visszafordulók’ szegmens használatával csak az ilyen látogatók adatait jelenítjük meg a jelentésekben, akkor látjuk, hogy több mint 4 percig tartózkodtak a weboldalon, és több mint 4 aloldalt tekintettek meg.

Látogatói szegmensek

Ennek a látogatói szegmensnek a használatával a nem visszafordulókra vonatkozó médium riport az alábbiak szerint módosul.

Látogatói szegmensek

Látható, hogy a nem visszaforduló látogatók között a referral (hivatkozó) látogatók konvertáltak a legjobban, szemben az összes látogatást figyelembe vevő első jelentéssel, amely szerint az organikus látogatások eredményeztek konverziót leginkább. Ez a két riport azt implikálja, hogy sok hivatkozó látogató van rossz oldalra érkeztetve (ők azonnal visszafordulnak), de a többi hivatkozó nagyon jól teljesít.

A fentiekkel szerettük volna bemutatni, hogy az Analytics eszköztárában sok lehetőség van a megannyi adathalmazból érdemi, számunkra fontos információkat kinyerni.

Weboldalához részletes Google Analytics mérésekre van szüksége? Keressen minket bizalommal!

Google Analytics audit

Ha szeretné Analytics adatait hasznos információkká szervezni, azonban nem tudja hogy induljon el, ajánljuk az Analytics audit szolgáltatásunkat, amely segítséget nyújt Analytics fiókja szakszerű használatához.

Tovább

Google Analytics mérés beállítás

Az Analytics mérések professzionális beállítása elengedhetetlen, ha hasznos és pontos adatokhoz szeretne jutni, amelyek ténylegesen segíteni fogják az online folyamatok megértésében.

Tovább

Google Analytics tanácsadás

Analytics tanácsadás szolgáltatásunk keretein belül szakmai tanácsokkal látjuk el, a vállalkozás szempontjából releváns témákban, amelyek segítségével növelheti online jelenléte hatékonyságát.

Tovább

Ecommerce Analytics

Mire kell figyelnünk webshopok, webáruházak Google Analytics méréseinek beállításakor? Fontos, hogy pontos adatokat kapjunk webshopunk admin rendszeréből a vásárlásokra, vásárlási értékekre vonatkozóan.

Tovább

Több csatornás konverzió elemzés

Ahhoz, hogy világos képet kapjunk arról, melyik csatorna mennyiben járult hozzá egy-egy konverzióhoz a weboldalunkon, többcsatornás konverzió elemzést kell végeznünk, illetve figyelembe vennünk az ún. attribúciós modelleket.

Tovább

Analytics és Google Ads

A Google Analytics egyik legnagyobb erőssége, hogy könnyen integrálható a Google Ads rendszerrel, aminek köszönhetően a Google Ads kampányokban nem csak a kattintásokat tudjuk kiértékelni, hanem akár azt is...

Tovább

Online marketing: mit érdemes mérni és hogyan?

Pontosan beállított online mérésekkel világosan láthatjuk, hogy mely online megjelenéseik hoznak eredményt és melyek nem és ez alapján optimalizálhatjuk költéseinket. A Google Analytics ebben segít.

Tovább

Mik azok az attribúciós modellek?

Az ún. attribúciós modellek lényege, hogy rajtuk keresztül nyomon követhetjük az online vásárlási folyamatokat és jelentőségük alapján értékelhetjük a folyamatban résztvevő marketing csatornákat.

Tovább

Universal Analytics - új korszak a webanalitikában

Az Universal Analytics teljesen új távlatokat nyitott meg a webanalitikában, megjelenését követően számos új lehetőséget kínál weboldalunk látogatóinak részletesebb megismerésére és az adatok elemzésére.

Tovább

Tájékoztató a Covid-19 koronavírus kapcsán

Kedves Partnerük!

Sok más céghez hasonlóan, kollégáink egészségének megóvása érdekében a WebMa csapata nagyrészt home office-ban dolgozik, de a hirdetési kampányok kezelése, valamint vállalt online marketing feladataink ellátása zavartalan.

Elérhetőek vagyunk emailben és vezetékes-, valamint mobilszámainkon. A kollégáinkkal történő személyes találkozóra korlátozottan van lehetőség, de Google Meet videómegbeszélésre - egyeztetett időpontban - természetesen rendelkezésre állunk.

Tájékoztató a Covid-19 koronavírus kapcsán

Üdvözlettel:
WebMa csapata

Bezár